Instagram

HNY 2019!

Felnőttként olyan gyorsan repülnek el az évek. Éppen ezért érzem fontosnak, hogy minden napot kihasználjak. Néha az esik jól, ha magammal törődhetek, feltöltődöm ezáltal. Az év első napjaiban a pihenés közben iktass be egy kis “énidőt”. Töltsd ezt olyan dolgokkal amik erőt adnak az új évkezdéshez. Én szeretek ilyenkor is edzeni, olvasni vagy sorozatot nézni. Utána az arcápolásra helyezem a hangsúlyt. Ilyenkor használom az AHA + BHA hámlasztómat, amit valamilyen arcpakolás követ. Estére pedig bekenem valamilyen hidratálóval a bőrömet, így sokkal jobban felszívódnak a hatóanyagok. Az első pár napban érdemes készíteni egy éves tervet is azokkal a célokkal, amiket mindenképp szeretnél elérni 2019-ben. Én ezt idén a határidőnaplómba írom fel a hónapok elejére, így amikor az adott hónaphoz érek, látom, hogy mit kell tennem. Ha vannak olyan céljaid, hogy  változtatni vagy fejlődni szeretnél valamilyen téren, akkor jól jöhet egy külső emlékeztető, hogy soha ne térj le az útról. Erre jó egy új parfüm.  Mindig amikor befújod magad vele vagy csak ránézel, emlékeztessen a célodra és így indulj neki az adott napnak. Az én választásom erre  a Michael Kors Wonderlust Eau Fresh illata. Engem ez a parfüm arra sarkall, hogy kitartó és szorgalmas legyek a blogolás terén, valamint, hogy kellő önbizalommal vágjak neki a dolgoknak. Szuper friss, könnyed,  nőies illata van, úgyhogy tökéletesen illik ahhoz a képhez, amit társítottam hozzá.

Boldog és sikerekben gazadag új évet kívánok mindenkinek!

Ti tűztetek ki célokat 2019-re?

_________________________________________________________________________________________________

As an adult, the years fly so fast. That’s why I feel it is important to take advantage of every day. Sometimes it feels good if I can care for myself, I am filling up with it. In the first days of the year, do a little “self-time”. Fill it with things that give strength to the new year. I like to train, read or watch a series at this time. Then I focus on facial care. I use my AHA + BHA peeler, followed by a facial mask. In the evening, I apply some moisturizer, so the active ingredients will be absorbed much better. In the first days, it is worth making an annual plan with the goals you want to achieve in 2019. I write this in my diary to the beginning of the months, so when I reach that month, I see what I have to do. If you have goals that you want to change or develop in some area, a reminder can come in handy to never leave the road. A new perfume is good for this. Whenever you blow yourself or just look at it, remind yourself of your goal. My choice is the scent of Michael Kors Wonderlust Eau Fresh. This perfume prompts me to be persistent and diligent in blogging, and to get things done with confidence. It has a super fresh, light, feminine scent, so it fits perfectly with the image I associated with it.

Happy New Year for everyone!

Do you set goals for 2019?

No Comments Yet.

What do you think?

Your email address will not be published. Required fields are marked *